Versek:
Joseph Walkwood:
Anna örök
Anna, neved csodás dallam;
Mintha angyalok dúdolnák halkan.
Szíved, mint a nyíló virág;
Elfér benne az egész világ!
Anna, lényed, mint a lágy, nyári zápor;
megnyugtatja lelkem, s ápol.
Lényed belém költözik, magamba szívom, átjár;
Ó bárcsak mindent látnál!
Látnád, hogy Irántad hogyan érzek,
Mert ezt nem fejezik ki képek.
Sem képek, sem szóvirágok, sem szavak!
Nekem az élet vagy Te magad!
Anna, neved, mint az éltető, kacér napsugár,
Ki csak él, mind , mind erre vár.
Körbefonja, s simogatja arcom,
Ha egymáséi lehetünk, én bevégeztem a harcom!
Anna, ha érintésed gyarló testemen érzem,
Beleborzong az én egész lényem!
Édes hangod,lágy, búja melódia,
Kacér,színes, élmény rapszódia!
Nincs is e világon ennél szebb ezt vallom,
Szívem kihagy, lelkem lobban, hogyha hallom!
Anna, lelked, mint a nyári naplemente,
El sem hiszem, hogy Isten teremtette!
Teremtett-e Nálad csodásabbat, fogadom, nem!
Hiszem, a csillagok rendeltek énnekem!
Anna, ajkaid akár az érett cseresznye,
Búján suttogják fülembe: szeretsz-e?
Nem,nem szeretlek; imádlak!
S mindennél jobban kívánlak!
Csókod íze akár a manna,
Mámorító, mézédes! Anna,
Te vagy minden, a fény, az élet;
Ki nem ismerhet Téged;
Árnyék világban él csupán!
De elméje ezt fel sem foghatja talán!
Anna, mosolyod pajkos felhőn ülő pufók angyal,
S semmi sem érhet fel azzal,
Hogyha láthatom, akár csak egy percet,
Úgy érzem magam, akár egy herceg!
Mosolyod, kegyetlen hatalom,
Érte, legyen bármim, eladom!
Kacajod,akár az ezüst holdvilág,
Mutatja az utat, vezet éjszakákon át.
Többé nincs bú, felvidít engem;
Balzsamként kenegeti lelkem!
Anna, az Úr mosolya a szemeden kél át;
a világot nekem örökre Te írtad át!
Joseph Walkwood:
Legyél!
Legyél apró, kecses énekes madár;
S én leszek a tavaszi szellő, mely Rád talál.
Megóv, és a fellegekbe emel,
simogat, mint könnyű selyem lepel.
Elkísérlek hosszú, kimerítő utadon;
Társad leszek, és elkerül az unalom!
Legyél szilaj, kacér, frissítő csermely;
S én leszek a part, mely lágyan ölel.
Kísérlek ezer veszélyen át, le a völgybe;
Oda ahol már várja a szerelmes ifjút szíve hölgye.
Előre megbeszélt, titkos, édes kicsi légyott;
Végre magunk lehetünk, maradjunk kicsit még ott!
Legyél fa, kevély, erős és sudár;
S én leszek a szikrázó napsugár.
Utat török a hideg űrön át, hogy megtaláljak,
Míg el nem érem célom, ellentmondok a Halálnak!
Én leszek az aki táplál, aki éltet,
Melegséggel tölt el, mégsem éget.
Legyél a zordon, komor erdőben a tisztás;
S én leszek a vándor, kit nem érdekel a tiltás.
Belépek eme csodálatos, nemes kertbe;
Magával ragadsz és ámulatba esek csendbe.
Bámulom bambán a fűszálon pihenő harmatcseppet,
Még életemben nem láttam soha ennél szebbet!
Legyél nyári naplemente vagy akár a hajnal,
S én leszek ki szembeszáll ezernyi bajjal.
Szembeszáll, csak hogy láthasson Téged,
Hiszen Te vagy az ki engem éltet!
Véled ébrednék fel minden áldott reggel,
Kérlek ajándékozz meg ezzel a keggyel!
Legyél a csillogó, ezüstös Holdsugár;
S én leszek a csillag, mely csak Rád vár.
Szótlan várlak az égen minden egyes éjjel,
Pontosan ugyanúgy. mint ezelőtt sok-sok évvel.
Kéz a kézben ragyogjuk be az éjszakát,
S megvívunk a sötétséggel számos csatát.
Legyél az úrnőm, a hőn szeretett hercegnőm,
S én leszek a lovag ki eléd járul remegőn!
Az egész életem Te magad vagy, ezt tartom;
Térdre rogyok előtted és lerakom Eléd a kardom.
Megadom magam, feléd fordítom az arcom,
Ismét összetartozunk, befejeztem a harcom!
Legyél a zordon, fagyos, rideg téli reggel,
S én leszek aki ekkor is örömmel kel fel.
Vidul lelkem, bár fázik, de Téged érez,
Te vagy a kezdet, az út; Te vagy ki végez!
Te vagy ki bevégzi megírt sorsom.
Te vagy a víz, ki enyhíti szomjom!
Legyél a kosz, a piszok; ótvar mocsok,
S én leszek kinek szíve ekkor is Érted dobog!
Mert én vagyok ki a ködös felszínen átlát;
Látom az angyalt, ki teljesíti gyarló lelkem álmát!
Elmegyek Érted bárhová időben s térben;
Ha szükséges, hát hulljon Érted a vérem!
Legyél rabló, gyilkos, egy aljas zsivány;
S én leszek az ki Téged még ekkor is kíván.
Kiszabadítalak, legyen vesztőhelyed bármilyen börtön,
Esküszöm, az életem hátralévő részét Veled töltöm!
Legyél madár, csermely, fa, tisztás, etalon a mérvadó szint;
Legyél hajnal, harmatcsepp, rabló. Legyél a fenti mind!
Csak egy valami ne legyél;
Számomra idegen!
Megannyi érzés!
Megannyi szó, megannyi kérdés,
Megannyi kétely, megannyi érzés.
Eltévedtem.
Eltévedtem, mert te nem vagy velem,
Próbálom titkolni, de fáj ez nekem.
Szeretlek.
Már sok idő telt el, de az érzés nem múlik,
A sok szép emlék újból és újból beugrik.
Reménykedem.
Hogy többé nem kell szétválnunk,
Hogy együtt teljesítünk egy álmot.
Várom.
Várom minden percét, melyet veled tölthetek,
Ha nem vagy velem, csupán álmatlanul szenvedek.
Tévedtem.
Mikor azt mondtam, nélküled jobb lesz,
Sajnálom nagyon, hisz mindennél jobban kellesz.
Tisztellek.
Mert a történtek után szeretsz még,
Ez a kapocs köztünk tán soha nem szakad szét.
Kérlek,
Hogy szeress továbbra is teljes szívből,
És én boldoggá teszlek akár már ettől a perctől!